Cégtörténet

Az ZRT. mai formájának eléréséig hosszú út vezetett. 1950-től 1977-ig három mezőgazdasági termelőszövetkezet egyesülése révén alakult ki az „ Aranykalász” MgTsz, amely változatltan formában 1977-től 1992-ig működött.

A rendszerváltást követően 1992-ben a jól működő MgTsz az 1992. évi II. törvény előírásai alapján – csak a törvényi kötelezettség hatására – és vagyonának egyben tartása érdekében új típusú szövetkezetté alakult át.
Az új típusú szövetkezetté történő átalakulást megelőzte a szövetkezet teljes vagyonát érintő vagyonnevesítés, ami a törvényi előírások korrekt betartásával, a vagyoni hozzájárulás, a közös munkában való részvétel és a tagi évek figyelembe vételével valósult meg.

Az 1992. november 17-én a közgyűlés is elfogadta a szerkezetváltást, így lett az „Aranykalász” MgTsz-ből „Aranykalász” Mezőgazdasági Szövetkezet. Néhány hónapi működés után azonban a szövetkezeti tagok 20,32%-a azaz 114 tag egy újabb átalakulást indítványozott, az 1992. évi I. törvény 80. §-ának megfelelően.

Az Rt. korán felismerte, hogy csak akkor lesz képes problémáit megoldani, ha minél jobban sikerül alkalmazkodnia a kialakuló új helyzethez, a piacgazdasághoz, a versenyhez. Ennek érdekében a környező termelő vállalatokat jóval megelőzve – hozzálátott az alaptevékenységekre épülő termelési, feldolgozási és értékesítési rendszer, a vertikális integráció kiépítéséhez.

1993 Március 31-én az új típusú szövetkezet – rövid működése – után „Aranykocsi” Termelő- és Szolgáltató Kereskedelmi Részvénytársasággá alakult át.
2000-től Zrt. formában működik tovább a cég.

Aranykocsi ZRT. főépület